2015. május 24., vasárnap

Új blog!


Elektronika hobbisták figyelem, elindult új blogom, a forrasztva.blogspot.hu amelyen áramkörök és komplett eszközök építését fogom leírni, programokat és kapcsolásokat leközölni.
Szeretettel várok mindenkit az új blogomon! 

Természetesen ezt a blogot se fogom hanyagolni, ezentúl is ugyanúgy jelentkezem cikkekkel.

2015. május 20., szerda

MacBook 2015

Idén mutatkozott be az Apple új laptopja és már hazánkban is a boltokba került az iStyle üzletekben.


Az új gép megosztja a táborokat, hiszen papíron gyengének tűnik, de használva egy kis erőgép látszatát kelti.

2015. május 17., vasárnap

Samsung Galaxy S6 Edge

Sziasztok.

Egy ideje már szemeztem vele, meghallgattam sok ember véleményét, utánaolvastam, majd kézbe is fogtam a Galaxy S6 Edge kivitelét, és el kell, hogy mondjam, nem ér meg.
Ha jól tudom nagyjából 50 ezer Forint a felár a sima S6-hoz képest, viszont nem ad ennyit a kerekített kijelző, sőt, na de csak apránként.

2015. május 14., csütörtök

Windows 10 - 10074

Nemrégiben frissült a legnagyobb operációs rendszer legújabb fejlesztői változata.
A Windows 10-et már azóta használom, hogy az elérhetővé vált a fejlesztők számára. Átesett már pár nagyobb módosításon, de azt hiszem a legutóbbi az egyik legjobban sikerült is egyben.
Sok hibát kijavítottak és a stabilitáson is sikerült egy hatalmasat újítani.

Hamarosan képernyőfelvételeket is közzéteszek a cikk frissítéseiben.

Még ismerkedem a rendszerrel így ez egy rövid, beharangozó csupán, de remélem meghozza a kedvet.

Ui.: párhozamosan használom a Windows 8.1-et, így van egy nagyon pontos viszonyítási alapom.

2015. május 13., szerda

Apple Watch - Rövid

Az Apple még a tavalyi évben tette közzé, hogy egy okosóra fejlesztésébe fogtak, amit be is mutattak annak rendje és módja szerint, most pedig már kaphatóvá s vált egy-két országban (nálunk nem).

Az óra két méretben kapható, egy kisebb (női) és egy nagyobb (férfi).

Az Apple nem volt rest annyi szíjat kiadni az órához amennyit csak tudott, így a választék hihetetlen nagyságú. Na persze azt nem szabad elfelejteni, hogy ezeknek egy része csak a legdrágább modellhez jár gyárilag, bár utólag megvéve ugyanolyan jól illik a legolcsóbb modellhez is

És akkor itt jön a lényeg. Az Apple egyből három variánsban adta ki az óráját, Sport, Watch és Edition. Ebből a háromból a Sport a legolcsóbb, alumínium-üveg házas eszköz, a sima Watch már erősebb anyagokat tartalmaz az Edition pedig a legdrágább anyagokból készült, arany bevonattal és zafírkristály üveggel, forcetouch rendszerrel.


Kényelmes és könnyed a töltése az órának, így ránézésre, hiszen egy mágnesesen rátapadó töltőfejet kell csatlakoztatni.
Viszont ezt, ha valaki vesz egyet meg kell szokni, mármint a töltést. A többi órához hasonlóan ezt is naponta kell tölteni, és maximum visszafogott használat mellet bír ki egy napnál többet.

Az óra megkapta az Apple új fizetési rendszerét, melynek köszönhetően már elő se kell vegyük az iPhone 6 készülékünket ahhoz, hogy egy erre alkalmas terminálnál fizessünk, elég ha az óránkat a csuklónkon odanyújtjuk és már megy is a pénz a cél felé.

Az óra kezelőfelülete viszont még némi csiszolgatásra vár, mert amennyire szép sajnos annyira nehézkes a használata ekkora méretben. Az aprócska ikonok sajnos nehezen elérhetőek, bár a koronya nagyítási képességével ez könnyen kiküszöbölhető, valamint eleinte nehéz rájönni, hogy hogyan lehet visszamenni valahonnan, vagy rájönni, hogy hova is tévedt vele az ember.

Összegzés:
A sport megéri az árát, egy iPhone 5C és feletti iPhone mellé kiváló társ lehet, az értesítések megfelelően befutnak rajta. azonban, a sima és az Edition sajnos túl van árazva, bár itt leszögezném, hogy az Edition nem is az átlagember igényeihez van mérve, hanem a gazdagabb rétegekéhez, így ajánlom, annak az árát törölni a fejből és csak a két olcsóbb modellre koncentrálni.